1977-ben született Budapesten. Már óvodás korában elhatározta, hogy egyszer megalapítja a Fekete Páncél zenekart.

1984-ben a házuk kertjében egy kövön összetörte első, négyhúros játékgitárját.

1987-ben édesanyjától kapott egy tangóharmonikát. Ez volt az első igazi hangszere, amin néhány dal megtanulása után egy ideig utcazenélt a Vörösmarty téren.

1989-ben tagja volt a Magyar Televízió Kölyökidő című népszerű ifjúsági sorozata kezdőcsapatának.

1991-ben, 14 éves kora körül kezdett el gitározni, ekkortájt alapította meg gyermekvasutas barátaival a feldolgozásokat és saját dalokat játszó első zenekarát Plágium néven.

1998. február 13-án adta debütáló koncertjét a Józsefvárosi Klubban a több névváltozaton átesett, de hamarosan Negyvenkettőre keresztelt zenekar első felállásával.

2002-től szerkesztője majd főszerkesztője volt a Kaleidoskop.hu online kulturális magazinnak, valamint az újság rádiós verziójának a Civil Rádióban.

2003-tól R. Nagy Csilla Trafik elnevezésű zenekarában gitározott néhány évig. (Egy kislemezük jelent meg sok évvel később Délkelet címmel.)

2006-tól több csoportos kiállításon voltak láthatóak concept art művei.

2010-ben megalapította Vörösfenyő nevű kísérleti akusztikus formációját. Az új zenekar a gitár mellett először két fúvóssal és egy ütőssel működött, majd a gitár, hegedű, cajón lett a végleges fölállás.

2013-tól a Cabaret Medranóban is gitározik és vokálozik.

2017 tavaszától 2019 őszig Kovács (Indigó) Pista zenekarában, az Indigó Utcában volt szólógitáros.

2018-ban adta ki a Negyvenkettő zenekarral első EP-jét Járat a Holdra címmel.